Termékek Menü

Turista Magazin 2013 júniusi szám

Cikkszám: tm201306
NEM KAPHATÓ!
Kifutás dátuma:
2023-02-14

 

  Iratkozz fel  HÍRLEVELünkre, hogy folyamatosan értesülj AKCIÓinkról !  

Leírás és Paraméterek

TARTALOM

Vannak történetek, amit, cseppet sem könnyű jól megítélni pusztán abból, amit mások mondanak, vagy írnak róla. Ha viszont mégis megpróbálkozunk vele, akkor azt csak a saját adottságainkhoz és lehetőségeinkhez mérten szabad megtennünk. Éppen ezért a Turista Magazinnak nem célja a jó vagy rossz minősítése alapján megítélni a magyar Kanchenzönga expedíciót. Arra reméljük ott lesz majd a mindenkori szereplők lelkiismerete… Sokkal inkább célja viszont az, hogy a megosztottságot csökkentse, és a kellő tiszteletre buzdítsa a természetet járó és kedvelő közösséget.

A Kanchendzöngan történt tragédia kapcsán az új főszerkesztő, Szabó Virág, beszélgetett Szendrő Szabolccsal.

A júniusi számban bemutatjuk a Baranyai Zöldtúrát, amely a Geresdi-dombságból indul, feltárja azt a vidéket, ahol 2010-ben vette kezdetét útjára a természetjárás. Ekkor készült el Máriakéménd térségében az első turistaút a Török-várhoz. Az utat hamarosan újabbak követték, így a Fekedről Erdősmecskére tartó turistaút már a Baranyai-dombság változatos tájait is bebarangolja.

Dopping legálisan? Mi az, ami a kerékpárosoknál ma már a sporttáplálkozás szerves része, a futóknak még csak egy töredéke él vele, a túrázóknál fel sem merül a használata? Igen a táplálék kiegészítők. Lehet tőlük idegenkedni, fújni rájuk, hiszen laborban készülnek, de hát valljuk be, a közértben kapható élelmiszerek egy részéről ez ugyanúgy elmondható. Hogy dopping? Nem. Legálisan használható segítség a teljesítmény fokozására. Hogy egészségtelen? Elméletileg a sportoló szervezet számára esszenciálisan szükséges alapanyagokat tartalmazza, hogy az tovább, vagy magasabb fokon tudjon teljesíteni, gyorsabban regenerálódjon, és ne szenvedjen hiányt vitaminokból, ásványi anyagokból, aminosavakból és „fűtőanyagból”.

TM Táborozási tanácsadó és kisokosában ahhoz szeretnénk hasznos tippeket adni, hogy mit csináljatok, ha véget ért a napi túra, és eljött a táborverés és a vacsora ideje. Ahány ország, annyi szokás és törvény – mi most elsősorban a hazai (középhegységi) körülményekre és lehetőségekre koncentrálnánk. És a lapban a táborozáshoz nélkülözhetetlen sátrakat is bemutatjuk.

Májusi lapszámunkban részletesen taglaltuk azokat a sérüléstípusokat, amelyek természetjárás során fordulhatnak elő. Az újraélesztés önálló cikkben történő tárgyalásának oka egyszerű: ezen életmentő beavatkozás alkalmazása hatalmas felelősséggel jár, s csak akkor végezzünk el, ha úgy érezzük, nagyobb bajt nem okozunk vele!

A természetjárás kalandot, felfedezést vagy épp megnyugtató kikapcsolódást nyújt számunkra. De sokszor bele sem gondolunk, hogy az erdők, hegyek s patakok hívogató szava a mozgássérült vagy látáskárosult társainkat is eléri. Számukra igen sarkalatos kérdés, hova indulhatnak el úgy, hogy hátrányos helyzetük ellenére is kikapcsolódhassanak a zöldben. Szerencsére ma már egyre több akadálymentes lehetőség van idehaza is.
A természetjáró ember egyik legfontosabb társa a „ház”, amely bárhová elkíséri. Az igények viszont végtelenek, ennek megfelelően a választék is. Aki sátrat szeretne venni, annak elsősorban azt kell tudnia, mire is szeretné használni azt.

Ellátogatunk a Szlovák Paradicsom legmagasabb vízeséséhez is. A Szlovák Paradicsom közismert, népszerű és olykor túlzsúfolt északi oldalának ösvényein túl is találni olyan területeket, amelyek ámulatba ejtő természeti csodákat és fantasztikus utakat rejtenek. Mi ezen „fehér foltok” közül a nemzeti park legmagasabb vízesésével is büszkélkedő keleti részt céloztuk meg, hogy a hatalmas létrákat megmászva már-már úgy érezzük, tényleg megérinthetjük az eget.

Bemutatjuk a munkácsi várat, amely a széles folyóvá duzzadt Latorca két partjára települt város és legendás vára, földrajzi helyzete miatt a magyar történelemben sokáig kiemelkedő szerepet játszott.

Nem vitás, a Dunakanyar hazánk egyik legszebb vidéke. A jól ismert látkép megunhatatlan, akárhányszor jövünk is, mindig ugyanolyan gyönyörű. Ennek ellenére érdemes azért olykor letérni a megszokott utakról, mert e táj még számos eldugott szépséget tartogat.

Az éledező várfalaktól a „holt faluig” címmel a Szádvár-Derenk körtúrára invitálunk benneteket. Erre az igazán különleges helyre szólt a meghívás májusban, amikor az ország határvidékére, és annak is egy “elszigetelt elfeledett” része felé kanyarodtunk a Turista Magazin szerkesztőségével.

Délelőtt 10 óra, Pro Natura indítóállomás. A C50 motorja már jár, mögötte három kocsi, utasokkal. A vonatvezető jelt ad az indulásra, a mozdony dudál, majd lassan kigördül az állomásról – indulunk a vízi világ felfedezésére! Már néhány méter után úgy érezzük, részévé válunk a természetnek. Körülöttünk pezseg az élet, madarak röpködnek, zsivajognak. Elhagyjuk a Lukas Hoffmann, majd a Konrad Lorenz megállót. A Peter Scott megállóhoz közeledve az egyik utas álmélkodva fordul a vonatvezetőhöz. „Nem gondoltam volna, hogy itt ekkora tavak vannak!” – mondja döbbenten. Hát igen, kevesen gondolnák erről a területről... de hát hol is vagyunk tulajdonképpen? A lapból kiderül.

Az Öreg-Túr vén malma Magyarország kevés megmaradt vízimalma közül is kiemelkedik. Nemcsak azért, mert ez az egyedüli, amelyik favázas szerkezetű és fazsindely fedésű, de azért is, mert a mai napig működőképes. Sokan felkeresik, és ha igény van rá, be is indítják.

A tavaly tavasszal adták át Magyarország legnagyobb ökoturisztikai látogatóközpontját, a Tisza-tó zászlóshajójának számító Tisza-tavi Ökocentrumot, amelyet tavaly – a működés első nyolc hónapjában – a várakozásoknál is jóval többen, mintegy 155 ezren kerestek fel.

Ha orchideákról hall az ember, lelki szemei előtt trópusi esőerdők fán lakó virágcsodái jelennek meg, esetleg az ablakban pompázó dísznövények, melyek virágzását a család nő tagjai áhítattal figyelik. Pedig orchideák itthon is élnek.

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Írja meg véleményét!